Azt már megbeszéltük, hogy versenyre autózni a legkirályabb érzések egyike, ugorhatunk. Most egész ügyesen összecsomagoltam előző délután, meg még reggel is volt időm pótolni ezt-azt, ez azért sokat segít az idegbaj megelőzésében. Olyan feketeöves kellékek is bekerültek az autóba, mint kézmosóvíz egy 5 literes ballonban, nagy csomag gyorskötöző, csípőfogó ezek elvágásához, vastag átlátszó ragasztószalag, hoszúnadrág arra az esetre, ha nem akarnék a fejem búbjáig sárosan beleülni a sportkombi* ülésébe, és bringás gúnya minden reálisan elképzelhető időjárás esetére.
Itt emlékeznék meg azokról az esetekről, amikor vagy versenyre, vagy egyszerű baráti tekerésre sikerült elindulnom valami épp csak esszenciális tartozék nélkül: kesztyű, bringás cipő, szemüveg, kulacs...
(tornacipőben egy kölcsön szöges pedálon, amit alig sikerült átszerelni, úgy meg volt szorulva....élmény)
A kulacsról jut eszembe, párszor már bevált, hogy egy kulacs kóla, egy kulacs víz, csak ehhez a kólát előző este ki kell töltenem, hogy ne maradjon benne túl sok szénsav.. na annyit módosítanék, hogy ha végül úgy döntök, elég egy kulacs is arra a rövid távra, legfeljebb iszom a frissítőponton is, akkor ha végig csak kólázom, az úgy tűnik, szétcseszheti a gyomrom. Vagy csak a reggeli zabkása -eperlekvárral- nem bélelte ki aznap eléggé, nem tudom.
Ja, bringa: nem pofátlanul öntelt dolog egysebességessel indulni egy ilyen versenyen?
De. Köszönöm a beszélgetést, viszontlátásra!
Ennek persze története van, a kisebbik része, hogy nem volt kedvem oda-vissza alakítgatni sem ezt, sem a másik bicót, ami most páromra van szabva. A nagyobbik összetevő, hogy hol máshol próbálhatnám ki legfájdalommentesebben**, mint a boglári pályán? Más versenyekhez képest kevesebb a szint, száraz időben*** tényleg gravellel is jól tekerhető, kíváncsi voltam, na.
Odaértem időben, sőt.. még majdnem unatkoztam is. Helyszíni nevezés, inkább kifizetek pár ezressel többet, de szeretem, hogy nincs kőbe vésve a programom, ha valami durva közbejönne. Voltak durvára utaló jelek, az időjósoknak már szinte egyáltalán nem hiszek, a reggeli gurulgatás idején még nem tudtam eldönteni, jól öltöztem-e: 16 fokot mutatott a kompjúterem, enyhe szél, esőre álló felhőzet, mások inkább hosszúban voltak. azt már sejtettem, hogy por nem lesz, és a naptejet valószínűleg fölöslegesen hoztam (végül úgy kisütött a nap, hogy mégis használtam, rajtkor 22 fok volt, és verőfény).
Idén áttették a központot a lovardához, ami tetszett, kicsit emberibbek a körülmények az épített környezetben, mint a puszta szélén. WC, büfé, nagynyomású mosó, rendőrnő (Bikesafe-et promótált), csapolt sör.
Ja, a rajtszámokat átadó srác hívta fel a figyelmem, hogy akár választhatok is, ha maradt még valami jó, például a 888-as... mondom NA! Az király lenne! Meglett, és ha indulok még idén valamelyik versenyükön, újrahasználós, ez is tetszik.
Rajtszám a fékkábelekre rögzít... meh, nem tetszik, még jó, hogy hoztam gyorskötözőt, nem kell újat kérni, majd az autónál átteszem a kormányra. Csak a gumikacsának nehogy útban legyen.. Régen lehetett, amikor a rajtcsomagban volt még.. miket beszélek, amikor volt még rajtcsomag - de nem siránkozni jöttünk, hanem megmérettetni.
Autónál kis gyümölcsszelet-tízórai, cuccok optimalizálása (minipumpa is kell, ragasztószalaggal megy a nyeregcsőre, CO patron a pici tákába épp elfér, mezzsebbe szőlőcukor, autókulcs a cipzárosba), aztán kéne menni egy bemelegítőset. Hopp, vissza! Kell a sisak is.
Emelkedő tetején keréknyomás-optimalizálás, nem is köves, ez mégis ráz. Kiengedünk mindegyikből 1-1 nemzetközi egységet. Ekkor még tutira megvolt mindkét alu szelepsapkám, és a beérkezéskor is, szóval a tetőről hagyhattam el hazafele. Ez nagyon szomorú.
Rajt: hát nincs zene, és mindenki lehagy. Jó, ez nem meglepő, de azért lelombozó, síkon egyszerűen nem megy a 30:20. Amikor arra a hosszú emelkedőre emlékeztem a pálya első felében, úgy döntöttem, bizony kell nekem ilyen alacsony. Most már lehet, hogy máshogy döntenék, de túl friss még ez a gép, majd kialakul. Összességében elmondhatom, hogy sem síkon, sem enyhe lejtőn nincs esélyem a váltósokkal szemben. Én ha meggebedek, akkor tudok pillanatokra 27-28 km/h-s sebességet elérni, ami aztán visszaolvad gyorsan. És a pályán idegesítően sok volt az enyhe lejtő.
Na de az emelkedők!
Oké, igen, a mezőny legvégéről beszélünk, de az emelkedőkön mindig leelőztem valakit vagy valakiket. Tolnom sem kellett, csak egyszer, ahol megállásra kényszerültem más miatt, és a legutolsó nagy füves dombnál, ahol meg úgy begörcsölt mindkét combom, hogy percekig nem tudtam kiegyenesíteni őket.
Szóval fene tudja, egy 30:18 milyen lett volna, ezt még ki kell ismerni, és erősödni is van mit.
A kényelmesnél gyorsabb pörgetésnek azért lehetett köze a görcshöz, az eset előtti kilométereken már éreztem az előszelét, aztán ahogy jött a kiállós rész, az első mozdulatnál földbe álltam, mint a cövek.
Valaki, akit előtte előztem le, méltatlankodott valamit azzal kapcsolatban, hogy mérnemszólunk, hát bocs, fene gondolta, hogy a sípoló tüdőm nem elég jelzés, ha már a gyökkettővel melléd érkező kerekem nem veszed észre.
Ilyenkor nyilván aki "gyorsabb", az kénytelen bevállalni az esetleges rosszabb nyomvonalat, itt sem történt másként.
Juteszembe, még a legelső kilométereken, fent a sóderoson volt egy érdekes helyzet, egy graveles "vonat" robogott el mellettem, tök rendes volt az elöl menő, hogy kiabált, hogy jobbról előznek, csak azzal a lendülettel intézményesen bele is szorítottak a pocsolyába, amibe amúgy nem akartam belemenni, csak ők valahogy nem kalkulálták bele, hogy én elférjek a pocsolya mellett... jobbról lett volna még hely, csak mondom.
Volt eső is, de olyan rendes, áztatós, az még kicsit rendberakta az amúgy is csúszós részeket, szerencsére inkább csak bizonyos részek voltak veszélyesek, nem az egész pálya. És ott sem a ragadós sár, amit összegyűjt a kerék, hogy el se tudjon forogni aztán, hanem csak csúszott, mint a takony. Egy ilyen sárpúpra sikerült is ráfutnom úgy, hogy könyökkel tompítás és kormány egyenesberáncigálás lett a vége, de gyorsan haladtam tovább.
A frissítő előtti farakáson keresztül szűk egy méter széles lyukon átszenvedés kicsit erősnek tűnt nekem, mint szervezői megoldás, főleg, hogy ez egy kimondottan csúszós, meredek lejtő aljában volt, de ezt leszámítva nem volt gondom a kijelöléssel. Még akkor sem tévelyedtem el (!!!), mikor előttem szétvált az út a gravelesek és montisok szerint, és láttam mountain bike-ost a graveles irányba menni. Rendben, elbizonytalanodtam, de lenéztem, hogy mi van alattam, és a jó úton aztán hamar megláttam a többi hegyibringást.
Gusztustalanul sok lejtő volt egysebességes szemszögből, én komolyan drukkoltam már az emlekedőkért, de fogytak a kilométerek, és nem úgy tűnt, hogy lesz lehetőségem ledolgozni a lejtőkön szerzett hátrányból.
A rendes lejtőkön nem voltam lassabb, mint váltóssal lettem volna, ott úgyis a parám korlátoz elsősorban.
A 2.6-os Nobby Nicek nem kifejezett sárgumik, de elég jó mindenesek, felfelé is fogott a hátsó, ahol mások tolták. Előre azért el tudtam volna képzelni valami még kapaszkodósabbat, ami oldalt is jobban tart, viszont ez szárazon sem annyira overkill, ha nem akar valaki folyton cserélgetni. Ha SPD lett volna fent, talán anyáztam volna, hogy nem kapcsol be, de a híres balatoni sárdagasztáson eldöntöttem, hogy nekem csakis az Eggbeater. Ezzel nem nagyon volt ilyen probléma.
Az említett görcsölés nehezen akart múlni, már leültem, kinyújtani nem bírtam percekig, mert iszonyúan fájt, de egyszercsak mintha elvágták volna (brr....), aztán akkor feltoltam a domb tetejére. Onnan végig a célig, illetve itt jött volna normálisan a célba száguldó szegmens, csak hát száguldjon, akinek nem kell 110-es pedálfordulat a 25 km/h-hoz. Na itt is ment a műköszörűs majom üzemmód: pár tekerés ahogy csak bírom - gurulás - pár tekerés - gurulás. Szerintem aki mögött mentem, tutira azt hitte, őt akarom stresszelni a racsnihanggal.
Lehet, hogy ezért hagyott végül előzni. Egy srác meg engem előzött meg, az már a konkrét célegyenes volt, ahol VÉGRE emelkedett megint, vele még meccselhettem volna simán, ha nem kezd el újból fenyegetni a görcsölés. Jobbank láttam csak simán beérni.
Cél, csippanás, nincs itt semmi látnivaló! Tényleg nem volt, a lovardához kellett visszagurulni a fánkokért.
A sor akkora volt a bringamosónál, hogy fánkozás után sem volt túl kecsegtető beállni, inkább hazahoztam véresen. Mármint sárosan.
Itt már találkoztam azzal, aki földön lógó lánccal sétált valahol a táv fele előtt is, remélem, valami rövidebb úton jött, mert ott mindenesetre előrefelé haladt. Volt pár műszaki hibás bringa, láttam olyat, aki fejre állítva váltót hangolt, más pumpált.. nekem szerencsére nem volt semmi gond, habár ez a singlespeed egyik szépsége is, abból a kevésből nem sokminden tud letörni, elállítódni, a láncbontót meg ki is vettem a csomagból, hiszen azon a láncon már nincs hová rövidíteni, ha történne valami. Jól bírta a technika a sarat.
A kővécébe így is elég nagy dzsuvát behordtunk, nem volt pofám ott nekiállni lemosni a sebemet, inkább a hozott vízből lögyböltem rá a parkoló gyepén, majd a többi sáros végtagom elcsomagoltam a melós farmerba - majd otthon ezt is befejezzük.
Helyezés tekintetében tökéletesen értékelhetetlen, amit csináltam, vagyis nem teljesen, de a kategóriás 32/37. hely azért beszédes :) Ha valaki gyorsabb akar lenni, erősebbnek kell lenni, vagy okosabb döntéseket hozni. Na majd jövőre máshogy komolytalankodjuk el.
A ragtapaszt nem jó letépni, de pár éves a tetanuszom, idén még jóaz.
...és aznap este menni kellett Amorf Ördögökre a MÜPÁba! Húgomtól kaptam a jegyeket, és a srácok, meg a csaj nagyon odatették magukat, nem csak mozgáskultúrából kaptunk továbbképzést, hangból, meg groove-ból is. Bori amúgy is a kedvenc női énekhangom, de egyébként se lehetett belekötni a produkcióba.
