A megbánásról
2021. augusztus 26. írta: ZolkoW

A megbánásról

Ez a poszt nem arról fog szólni, hogy miért nem kötnék újból még véletlenül sem Fundamentát, vagy mit nem mondunk soha, semmilyen körülmények között sem a feleségünknek. Még csak nem is arról, hogy az erdőben biciklizve (vagy akár gyalogosan túrázva) milyen sokszor fordulhat elő az emberrel olyan, amikor az ösvény eleinte útnak néz ki, és egyre romlik az állapota, majd már régen nem út, és azon gondolkozol, hogy ha még akkor visszafordultál volna, milyen jó lett volna, ugyanis még most is simán megérné visszafordulni, de ezt csak ezután fogod megtudni, amikor még tovább mész előre, és onnan nézve már aztán ténlyeg igazán csábítónak hat ez a mostani helyzet. Visszamenőleg. És általában még ezen a ponton is megéri visszafordulni.

bogo1.jpg

Nem, most arról lesz szó, hogy ha van egy koncepciónk elektromos bőgőre (a bőgő most bőgőt jelent, és nem basszusgitárt, a basszusgitár amúgy sem bőgő, irgumburgum!) , akkor jusson már eszünkbe, hogy ne úgy osszuk ki a hangolókulcsokat, ahogy megszoktuk basszusgitáron, hanem értelmesen. A H húr (igen, mert öthúros... nyilván mindent zsúfoljunk bele egyből, elsőre nem elég ám négyhúrossal próbálkozni, az olyan snassz lett volna, cserébe még az is lehet, hogy sikerül) ugyanis olyan vastag, hogy nem szeret éles kanyart venni, megtörni, tehát mai fejemmel adná magát, hogy ne a mély oldalon legyen 3 kulcs, hanem ott legyen 2, és akkor messzebb fut ki a H húr a kulcsra. A kis vékony pilincka húrok meg ráérnek élesen törni, azok elviselik. Mellesleg ez a koncepció basszusgitáron is igaz kéne, hogy legyen, de ott kevésbé zavaró, hogy általában nem így csinálják, és felül van 3, alul 2 kulcs.

Aztán van még betegsége ennek a faragásomnak, de erre haragszom legjobban. Az is sokat elárul, hogy volt már ugyan felhúrozva, de tartósan sosem, mert a húrláb-húrtartó-test komplexum valahogy nem lett rendesen megálmodva. És emiatt többször alakítgattam. Szerencsére csavarozott nyakú, szóval bármikor készülhetne hozzá új test. Mint ahogyan az elmúlt bő 13 (?) évben sem készült...

bogo2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zolkow.blog.hu/api/trackback/id/tr8916671360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása