A két rendezvényről most egyszerre írok. Mindkettő igen előkelő helyet bérel a kis borostás szívemben, és mindössze egy hét eltéréssel kerültek megrendezésre. Ami sokkal jobb, mint amikor egybeesnek!

A barcsi Dráva Jam azt hiszem, a hatodik volt idén. Nekem csak a második, és ez úgy lehetséges, hogy sokáig nem is tudtam róla, na meg többször egybe is estek, és Pepe emiatt sem citált oda. Mindegyik minifeszt bő 2,5 órás autóútra van tőlem, de messze nem ez a legfontosabb átfedés köztük. Hanem a jóság. (a jósági tényezőt gyakran Q-val jelölik, valószínűleg azért, mert ezzel a betűvel kezdődik a Qurvajó - a szerk.)
A Dráva Jam tényleg egy minifesztiválhoz hasonlít legjobban, ahol a jam a lényeg. Erről már írtam a tavalyi kapcsán, gyönyörűen látszott idén is, hogy mennyire be van járatva a dolog. A keménymag egy marék zenélni tudó ember, aki nem illetődik meg egy kis fénytől, hozzájuk csapódnak néha mások, közönség is van, élvezhető a produkció, és működik magától. Ismerős arcok közé jöttem, meg már én sem számítottam idegennek. Mindig van olyan is (ez szabály!), aki ottfelejti magát a színpadon, és talán egyetlen jó hangot sem játszik, de neki azt üzenem, hogy nincs ebben semmi megbocsáthatatlan, és hogy rettegek, hogy nehogy én legyek az, de ezért nagyon jó hangszer például a cajon, azzal nem tévesztek hangnemet. A rózsaszín lánybúcsús csapatnak meg nem mondhatod, hogy most már eleget ittak, és ez nem pont az a hely, ahol a Kört lehet kérni, igaz? Idő volt, szóval belefért..

A Jamre próbálom ráerőltetni a hangszeres vonalat, a Hangépítésre meg igyekszem exportálni egy kicsit a Jam hangulatából. Elhoztam most is pár szokatlanabb hangszerem, félkészet is, a cajont is, a nyomtatott reflexcsővel. 

Kissé aluldokumentáltam a napot, de dél körül (tűző nap, naptej nélkül, gratula nekem) mentünk egy nagyobb kört a bérelt biciklikkel (Barcson INGYEN lehet bérelni kerékpárt!!), majd megnéztünk egy kiállítás megnyitót  a múzeumban. Irigylem, hogy a helység kulturális programfüzete kézbe véve olyan színvonalúnak tűnt, ami nagyobb városoknak is becsületére válna.

Éjjel 3 óra körül hallgatott el a zene, egyébként megfigyelhető, hogy különböző emberek különböző pontokon bírtak bekapcsolódni - talán a jelen lévő tömeg mérete, talán a hangerő, de van, aki kivárt, amíg elcsendesedtek, vagy csak addigra gyűlt össze a bátorság, esetleg oldódott fel a gátlás az alkoholban. Láthattunk -valószínűleg- előre megbeszélt produkciót is, amikor is gyakorlatilag előadtak egy dalt. Az ilyen igazából jól váltogatható a jameléssel. A dobnál pedig mindig ült valaki, nem ritkán olyan, aki 10 perccel korábban még gitározott.

Másnap délelőtt volt hagyományos csikung (QiGong), csak ezen tavaly valamiért nem vettem részt. Igazából még most sem tudom, hogy ez nekem való-e, ott, csikung-szűzként úgy éreztem, egymásnak ellentmondó dolgok, hogy a saját ritmusomban csináljam a mozdulatsorokat, amiket még igen sután adok elő, de persze ne zavarjon hogy suta, mert nem ez a lényeg, de ha nem figyelem Renátót, akkor nem tudom, mit kell csinálni, és ha a saját ütememben végzem, lemaradok, és eleve ne hagyjam elvonni a figyelmem a külvilág által, ahol a külvilágot két kutyával játszó gyerek, másik öt csikungozó ember, madarak, fák, és valami eléggé hangosan odahallatszó szar zene testesítik meg. Egyébként én igyekeztem! Talán jövőre, és sajnálom, hogy utólag jutott eszembe, hogy a vacak zenét nem kizárni kellett volna megpróbálni, hanem beolvasztani, meglovagolni, a ritmusát a magunkévá tenni, és alkalmazni, VAGY az egész előtt szólni a büfésnek, hogy nem kapcsolná-e ki egy kis időre..

A Hangépítésről hazatérvén fogalmazódott meg bennem a "hangszerkésztők Woodstockja" kifejezés, de a Woodstock akkor már jobban passzol Barcshoz. Tiszakécske pedig legyen Mekka.

 Az idei Hangépítés a tizedik volt. Ezt én is nehezen fogom fel, pedig 1 vagy 2 kivétellel mindegyiken részt vettem, és Misiék is, Pepe is, meg mások is úgy emlegetik a 2009-es csókakői Basszusműhely találkozót, mint egyfajta elődrendezvényét ennek. Meg volt ott az R33-ban is valami, ahol ennek a tervét Misi először mondta nekünk, aztán elöppent pár év, és máris jubiláltunk. Csarejs Jani egész komoly prezentációt állított össze a 70. születésnapja alkalmából, mintegy életpálya-bemutatót, de végül az elmúlt hetekben a szívműtétéből lábadozott, így nem tudott eljönni, hogy megtartsa. Ahogy más osztlopos tagok is hiányoztak sajnos, de remélem, ott lesznek jövőre. Sokan viszont eljöttek, a régi arcok közül is, szóval csak megérte telefonálgatni! Az új helyszín pedig az új városban úgy néz ki, kissé elérhetőbbé tette az embereknek, a Hangépítés mércéjével mérve rengeteg látogató volt. (a régi helyszín tulajdonosváltás miatt lett bizonytalan, aztán amikor mégis zöldre váltott volna a lámpa, már elindultak ezen az úton - nem tudom, jövőre hogy lesz, én mindkét helyszínt szerettem, viszont ahogy látom, ezt az újat könnyebben megközelíti a közönség, ami nem utolsó szempont. Meg hely is van.)

A Hangépítés egy furcsa elegy, hiszen a hangszerkészítés nagyon réteg-dolog, még akkor is, ha hozzácsapjuk az otthon barkácsolókat, és a félprofikat, de azért mégiscsak van egy közös nevező a közönséggel, akiknek a legnagyobb része valószínűleg zenész: a hangszerek szeretete. Meg talán még a jóféle street foodé... (az alkoholt is említhetném, de tekintsünk el tőle)
Már évekkel ezelőtt is lehetetlen volt minden programon ott lenni, és eközben mindent kipróbálni, vagy megcsodálni, ami érdekel, haverkodni, válaszolni a saját cuccaimmal kapcsolatos kérdésekre, bátorítani az embereket a próblgatásra, hát még most.. szóval a koncerteket is leginkább csak füllel követtem, mindent tényleg nem lehet egyszerre.

Fent jó nagy terem volt, meg még két kisebb, ezek szép lassan benépesültek gitárokkal, és az érkezésemkor irgalmatlan hangkáosz volt, szerencsére később enyhült. Értem én, hogy az erősítő kihajtva szól jól, de azért ez brutál volt, egyik évben próbálkoztam vele, hogy fülhallgatós megoldással lehessen cincogni, de nem sok lett belőle, idén pedig szándékosan csak egy 5 és egy 15 wattos fejet vittem, ez szerintem üdvös irány lenne, de nincs mindenkinek ilyen picike, meg van aki eleve erősítőben utazik, mindegy hát, túléltük. 

Volt zsúfolásig telt programlista, a nagyszínpadon folyamatosan ment is valami, emellett kötetlenebb side-programok is zajlottak.. elvileg. Volt hirdetve börze (használt holmik, szeszám, faanyag..), gitárszépségverseny, és jam is, de amennyire érzékeltem, ezek mindegyike elsikkadt, mert a börze egy eldugott kis helyiségben volt (szegény könyvárus lány!), és az eladók sem igazán lettek odaterelve, hogy akkor ott lehet árulni. Aztán az is lehet, hogy ki-ki a saját standjánál adott el ilyen holmit, csak a félreeső helyiséget nem találta senki.
A jamről utólag okoskodva azt tudom elképzelni, hogy ezt be lehetne építeni a fősodorba, de akár mellékszál is maradhat valahol, hogy a koncerteket ne zavarja, csak vezetni kell: kell egy-két ember, aki fix pont, és csinálja, aztán akkor látják a többiek, hogy mi van. A hasonló hangszeres találkozók állandó problémája a hangzavar, nem kizárt, hogy ebből is sikerülne faragni valamennyit, ha épp a nagyteremben menne az állandó jamelés, ugyanis onnantól, hogy szempont, hogy együtt játssz valakivel, máris átkerülhet a hangsúly a zúzásról és a hangerőről az odafigyelésre, de lehet hogy ez csak ilyen abszurd utópia a részemről.
A bejáratnál amúgy kaptam egy kis cetlit sorszámmal, mint kiállító, de máig nem tudtam meg, annak mi a jelentősége :)

De a konkrét érdekességekről még nem is írtam. Miki brutál terjedelmes kapcsolótáblájáról, amivel a gitárpickup átvitelét HÚRONKÉNT tudta paraméterezni, és a lecsendesült időszakban engem is szédített vele.

Az ékszer kategóriájú Fibenare hangszerekről, köztük volt true tempered bundozású is, amit pont kézbe is vettem,

Mákos 200 wattos Pornbass szörnyetegéről, a nyereménygitárról (basszus, azt sem próbáltam ki), de kegyetlen mennyiségű hangszer volt, nem csak hazai készítésűek, hanem voltak ilyen-olyan szempontból érdekes külföldi ritkaságok is. (a GVguitars nem számít külföldinek, jó?! Nem azért következik most a kép)

A citerás család (Újszülött Zenei Műhely) fel is lépett az elektromos citeráikkal, érdekes volt hallani, hogy a hagyományos citerások mennyire nem fogadták be őket (vagy két évtizeden át?), míg itt egyből érdeklődésre leltek.

A saját motyóim közt kevés volt az új, de két régit az utolsó pillanatban még beraktam a kocsiba, és talán jól is tettem, mert a kicsi kék basszusgitár pl. az egyik kedvenc lett az enyémek közül - miközben én nem is tartom olyan jól sikerült darabnak. Egyszer - Jövőre? Nos, Misi? - simán tartanék egy "hogyan ne" témájú kurzust, amin elmesélem, mit csinálnék egészen máshogy a hangszereimen, mint ahogy csináltam. Vagy egy másik írásban.

 Amit el tudnék még képzelni, hogy ki-ki bemutatja pár percben, amit hozott, különösen ha valami olyan extrája van, ami nem látszik egyből, vagy csend kell hozzá, hogy érvényesüljön. Az ilyenekkel el tud menni az egész nap is, tisztában vagyok vele, meg azzal is, hogy nem mindenkit érdekel ez, tehát adja magát, hogy ez a nagyszínpados programcsokor mellett legyen, egy másik teremben. De akkor megint ott tartunk, hogy egyszerre nem lehet két helyen lenni :)

Összefoglalva: Én kezdem úgy érezni, hogy közeledik egymáshoz a "közönség" és a készítők tábora, a közönséget nem véletlenül airbunnyztam meg, hiszen aki most közönség, az gitárosként (..dobosként, citerásként...) máskor előadó... vagy lehet hogy amúgy másik készítő. Még az a JAM kellene, aztán megtudná az is, mi a jó, aki még nem tudja..