- szólt a beszámolás, persze könnyű a zenészeknek, hogy tudnak zenélni, azoknak is könnyű vizsgázni, akik készültek rá.. ráadásul ahogy láttam, a színpadon előforduló alakok közül sokan 2-3 hangszeren is otthonosan mozogtak, én meg akkor most leszűröm a tanulságot (spoiler!) : ha valamit sokat gyakorolsz, abban jobb leszel!

Az írásom a jóságról fog szólni, csak nem kizárólag ebben az értelemben. Pepe hívott meg személyesen, és idén végre-valahára nem esett egybe a rendezvény a Hangépítéssel! Na nem mintha valódi döntéshelyzet állt volna elő eddig, hiszen a Dráva Jamről azt hiszem, a meghíváskor hallottam először, pedig az ötödik alkalommal rendezték meg. 
A részvételhez Barcsra kellett eljutni, ami jó sok kilométer, különösen hőség idején egy viszonylag szakadt* autóban, aminek kényelmetlen az ülése, és nem működik benne a klíma. Épp ezért arra gondoltam, hogy megcsináltatom a klímáját, hogy csak a derekam menjen tropára az odaúton. Nyafogok itt ilyen apróságokon, amikor azt hiszem, Renátó autója több sebből vérezhetett, ezt abból szűrtem le, hogy amikor Pepéék házától vitt vissza a partra másnap délelőtt, kicsit drukkolt, hogy elinduljon. Ez aranyos jelenet volt amúgy, a kutyájának a lábamnál kellett addig elférnie, és először nem értette a helyzetet, meg még a kutyakaja is az autó tetején maradt, pedig amikor ilyet látok, mindig beugrik, hogy csak ott ne maradjon, de végül ez is rendeződött. Egy csomó (5+) eb volt a szabadstrand területén, és csodálatosan nyugisak voltak, most vagy mindenkinek ennyire jólnevelt kutyája van, vagy megszállta őket valami, de alig hallottam a hangjukat a ~24 óra alatt, pedig volt kicsi öleb, meg nagy, "igazi kutya" is.

A Dráva Jam az én értelmezésemben a következőről szól: A szabadstrandon összejön egy csomó ember, akik vagy szeretnének csak úgy spontán zenélni egymással, vagy meghallgatnák, mások hogyan csinálják ezt.

A színpad egy kis fura épület teraszán volt, ebben kapott helyet egy büfé, a mosdók zuhanyzókkal (az egész a strandhoz tartozott), hátrébb tárolóhelység, ami talán öltözőként funkcionált máskor, de most éjjel oda zárták el a hangszereinket. Nem büntetésből, hanem megőrzésből, amikor már nem zenéltünk. Tényleg volt egy sajátos stílusa a kis "várnak", oldalt még csigalépcső is volt, ami a büfébástya tetejére vezetett. Mivel nagyon magas volt  a Dráva vízszintje, sok olyan ártéri rész volt víz alatt, ami jellemzően máskor száraz, szóval ez biztos átrajzolta az egész partot. Néha ijesztően nagy lochnessi fatörzscsoportosulások sodródtak a folyón lefelé, és a füvön is voltak tócsás részek, de csak a part közelében, a sátorhelyeket úgy tűnt, nem fenyegeti a víz.

Én kicsit a Hangépítés felfogását hoztam ide, és kiállítást kezdtem összerakni a hangszereimből, de már látom is, hogy a Hangépítésre meg a Jamtől kell eltanulni, ami jó: Ott ez a közös zenélés csak nyomokban volt eddig meg, az ártatlan hangszerpróbálgatás pedig képes azonnal elviselhetetlen zajba átcsapni - aki volt már ilyesmi rendezvényen, az tudja.

Közeledett a 6 óra, aztán el is múlt, és Pepe belemondta a mikrofonba, hogy tessék bátran a színpadra özönleni. 

(nem ígérek semmit, példának okáért azt sem, hogy nem fogok feltenni ide valami videórészletet, mert ahogy nézem, a zenélésről gyakorlatilag csak olyanokat készítettem)

A teraszra addigra felkerült a cájg, dobszerkó, pár gitáralap, basszuscucc, mikrofonok. A hangerő úgy lett belőve, hogy a dob erősítés nélkül működőképes maradjon, egyedül a mikrofonokkal volt néha kis gerjedési meg torzítási probléma, ja meg az önérzetesebb gitárosok (minden gitáros önérzetes) hangerejével, de ez idővel vagy kisimult, vagy az alkohol feloldotta, mindenesetre működtek a dolgok. Nekem, önérzetes wannabe-basszusgitárosként üdítő hatású volt a fúvósok megjelenése, külön extra a szájharmónika, de volt pár egzotikusabb ütős is, pl. darbuka.

Engem sokat kellett noszogatni, meg itatni, hogy végül kicsit beszálljak, de hiába, azért tudom, hol a helyem: nekem nem elég két kör, hogy tökéletesen leszedjem a hangokat, amit mások játszanak, meg nincs is kiterjedt adatbázisom olyan sztenderdekkel, mint a..... a.... hát erről beszélek. 

(Ez én vagyok a darbukán, háttérben vegyük észre a baltagitárt, meg lóg ott nekem is 1-2 cuccom.
Lent a söröspohár mögött az elektromos koncert ukuleléből alakított citera.
És HAH! Ettől kezdve már nem vagyok zsarolható ezzel a képpel.)

Sok apró másfél perces videót készítettem, amik önmagukban nem különösebben élvezhetők, de talán a hangból, és a hangulatból visszadnak valamit. Arról sajnos mindig pont lemaradtam a rögzítéssel, amikor Pepe lánya állt oda a mikrofonhoz tök fesztelenül, és belénekelte angol nyelven amit bele gondolt énekelni, és eközben nem zavarta sem a tempó, sem a hangnem, ő énekelt és kész. Ez olyan mértékben tisztelendő, hogy remélem, megmarad ez a képessége, mellé persze szerezhet újakat, de attól félek, az emberben ez csak elromlik, ahogy felnő, pedig jó lenne ezt is megőrizni. 

A zenélős rész sokkal jobban működött, mint azt vártam. Egy koncert tudjuk, milyen, itt viszont nincs kötött műsor, tehát ahogy a színpadon (vagy színpad közelében - rézfúvósok előnyben) lévő zenészek fújják, pengetik, ütik, olyan lesz. És a változatosságában is képes volt meglepni, nem maradt egysíkú. (Voltatok már olyan koncerten, ahol minden szám kizárólag refrénből állt? Én voltam, és életem legrosszabb koncertélménye.)
Azt mondtam, hogy még énekes lányok is voltak? Meg hippi táncosok? Először szöveg nélküli dalolászás szólt a mikrofonba, de előfordultak népdalos részletek, és ismert számok szövegei is, láthatóan nekik is volt színpadi rutinjuk. 

Tanulságok:

..ide először egy listát kezdtem írni, de valójában eléggé önszervező az egész, ha jó emberekkel valósul meg, akkor szinte minden működik magától, csak legyen áram (és elég elosztó).
Idővel kisimulnak a dolgok, a túl sokat szereplő gitáros is megunja egyszer, a gitárkombók számának is van valahol egy optimális értéke, ami kellően biztat, hogy beszállj, de nem támogatja túlságosan a dolog kakofóniába fulladását, egyébként azt figyeltétek, hogy a zenélés mennyire pontos lenyomatot ad az ember személyiségéről?
Vagy az a részegség? Nem, most itt kimondottan legfeljebb lazaságig itták magukat a résztvevők, és én is tök józanul ültem egyszer mellé egy kerti ülőkének, de tényleg, csak olyan szokatlan alakja volt, hogy nem jól számítottam ki, hogy mögöttem még meddig tart, és emiatt kiborult a söröm fele, de biztos mindenki, aki látott, elkönyvelte, hogy na, jól bekezdett ez is..

A legtöbben sátraztak, én az autóban alvást választottam felfújható matracon, ez működött már, csak éjjel hűvös tud lenni, valamint ha előző nap sokat fogyasztottál, esélyes, hogy hajnalban WC-re fogsz járni. A második kényszerű felkelés után még mindig nem volt eléggé reggel a beígért műhelytúrához, szóval azt improvizáltam, hogy elmegyek futni. Nem voltam friss, de visszaaludni már nem tudtam, és mikor futkoshatok a Dráva mellett legközelebb, nem?
A bicikliút másfél km-re már víz alatt volt, onnan vissza kellett fordulni, közben jutott eszembe, hogy akár a határon is átkocoghattam volna, már ha olyan lennék, akit ez kifejezetten izgat.. azért megindultam arra felé, de a hídra felérve megelégedtem az őrbódék látképével, ennyi pont elég volt reggel. Induláskor már láttam zuhanyozni igyekvő emberkéket, szóval ez lebegett a szemem előtt, meg valami reggeli.

10-re beszéltük meg a műhelytúrát, Pepe megmutatta, hogy keletkeznek a Hope hangszerek: citerák, gitárok, teniszütőbe meg baltába oltott húros izék. A műhely az minden rendes építőnek szentély, de csilli-villi rendet csakis a pszichopaták tartanak, ez a szilárd véleményem.

De semmiképpen ne feledkezzünk meg a karos kávégépéről sem, ami valóban hihetetlenül finom kávét készít, ahogy ígérte (persze ehhez jó alapanyagra is szükség van), és valami 50+ éves olasz masina. Én meg az a fajta vendég vagyok, akit nem hogy nem kell nagyon tukmálni, de képes kérni is, szóval én aznap reggel kétszer ittam olyan kávét. 

A jó hír, hogy szerinte több idő kell a hozzászokáshoz, nem elég 1-2 csésze. (Pepe nekem való társaság ebben is, éjfélkor simán ivott velem eszpresszót a büféből)

Jövőre is ott a helyünk, és nagyon remélem, hogy akkor sem kell választanom eközött, és a Hangépítés között. Alap, hogy mindkettőre megyünk, és a nyaralást is úgy időzítjük, hogy ne legyen baj.

A szombati biciklitúráról meg is feledkeztem! Pedig a város kölcsönzője ingyen (!) biztosított városi bicajokat nekünk. Kisgyerekekkel voltunk, elbajlódtunk a gyerekülés felrögzítésével, de csak leküzdöttük a távot a fagyizóig.. (ott is kávéztunk)

*szakadt autó helyett át fogok szokni a "relic", vagy "relicelt" autó kifejezésre.