Isten lába, a nő lába, vagy Lábatlan?
2021. szeptember 19. írta: ZolkoW

Isten lába, a nő lába, vagy Lábatlan?

SUPERIOR MTB Challenge 2021- 4.rész, Lábatlan

"Nem az isten lábát fogtad meg, hanem a nő lábát.." írja Háy János A Cégvezetőben, amit olvastunk lefekvés előtt, mikor már egy epizódhoz túl késő volt. Így is lett vagy fél 11, ami egyébként nem is olyan rossz. Reggel 6 előtt ébredtem, a vekker előtt 3/4 órával. Lábatlan nincs olyan messze, de most jó lenne tényleg időben odaérni.
Lábatlan - furcsa választás egy futós-kerékpáros rendezvényre, már ami szigorúan a nevet illeti. Egylábú mountainbike-ost már láttam, neki aztán meg kellett tanulnia rendesen a körkörös pedálozást -nem irigylem-, de lábatlant még nem.

Előző nap elég sokat eltököltem a bringa (meg a másik) felkészítésével, egyéb teendők is voltak (pl. társasjátékozás a szűk családdal!), de a pakolás nagyját kipipáltam szombaton.
Reggelire zabkása, ez beváltnak tekinthető, a verseny előtt még benyomok egy zabszeletet (amikor nem hagyom itthon), vagy más könnyen-gyorsan fogyaszthatót, meg pár szőlőcukrot, és kibírom a verseny végéig. 8:30 helyett 8:36-kor indult a kalandkombi, elérte az utazósebességet, és Limp Bizkit szólt. Az jó a verseny előtt. Csak véget ért az album, és jöttek a Longplay Superstars-ék, és őket is meg kellett hallgatnom az irántuk érzett tiszteletből, meg régen is hallottam a Vibe-lazül-t. "Ez a Longplay szupersztáda / funkylométer van még hátra?"
Elég beteg, de ha zenét csinálnék, ilyen lenne az egyik zenekarom.
Közeledvén a célhoz visszaléptettem a Mission Impossible valamelyik részének a betétdalához, az hangulatban azért jobban illett a mountainbike-ozáshoz.
Főcímzene, pardon, startmuzik - nem volt. Ez az egész talán csak az én fétisem, de a Rolling eléggé adta volna.
A hosszú távval kiment több graveles is, őket nem irigyeltem, és minden egyes köves-rázós lefelén eszembe jutottak.

Technikai unalmasságok: most úgy döntöttem, hallgatok a menőbbekre, és magasabb guminyomásokkal megyek, ma 1.9/2.0 bar volt a két érték. Utólag ez talán nekem sok. Sosem voltam ennyire fájdalmasan szétrázva, és ... elesve a végére. Csak gondoltam most a gyorsaság oltárán feláldozok némi kényelmet.
Ja, és új a nyereg, igazából a másik biciklire szántam, de annyira olcsó volt, hogy nem volt türelmem kivárni, amíg egy újabb példány feltűnik az apróban, megvettem a kék üzletben. Előző nap rövid próbakör volt vele, az tűnt csak fel, hogy a beállítása még nem az igazi, mert sokkal hamarabb kezdett fájni a derekam alsó része,mint az megszokott, egyébként az eddigi kb 15 nyergem alapján biztos tudnék rajzolni olyat, ami tényleg jó, de a gyártók cuccai között valahogy nem találom azt a formát. Ez sem áll távol tőle, de középen nincs kivágás, és talán még mindig túl párnázott. Jó, ezek egyéni dolgok, minek fecsérlem rá a karaktert, de amúgy az aszfaltos biciklihez (amihez ezt vettem) nekem tök más nyereg vált be, mint a montihoz. Más a testtartás, és aszfalton kevesebbet fészkelődöm. Ez vissza is kerül oda, bár az pozitív, hogy könnyebben csúszok hátra róla a nyereg mögé, mert keskenyebb.

 Most elbénáztam a bemelegítő kört, mindössze másfél km lett, de nem volt kedvem a főút másik oldalán keresgélni az emelkedőket. Rajt 100-as pulzussal, biztos izgultam.
Ijesztgetett mindenki a szintekkel, a sárral, ezekből a szint volt valósabb, a sarat szerencsére megszikkasztotta az utóbbi napok szele. Úgy fogalmaznék, hogy a graveleseknek sár volt, nekünk nem igazán. Egy-két brutkóbb pocsolyától eltekintve, de majdnem mindet kerülni lehetett. Az vicces volt mondjuk, amikor a sok kerék ugyanazon az egy helyen kolbászolt át a vizek között, és így mire én odaértem, 5-10-15 centi mély árok volt, amiben egyetlen gumi szélesség fért csak el, de a 2.25-ös még igen, a 2.35-ös már nem :)

Az első harmad ment, ahogy ment, hamar beállt, ki hol megy, ez leginkább annyit jelentett, hogy a többség jó messzire, elöl. Sokáig jött mögöttem valaki, én meg voltam győződve róla, hogy csak az alkalmat lesi, mikor előzhet, de egy emelkedőn azt mondta, ha én nem lennék, már tolná. Ezt tulajdonképpen dícséretnek vettem, és valójában tényleg tökéletesen jellemző rám, hogy amíg kitartok, addig megyek, aztán utána már nem.
Én azt válaszoltam amúgy, hogy ha tud beszélgetni, akkor biztosan nem is olyan fáradt. 

13 km környékén már 500 m szintnél jártunk, ami tényleg nem kevés. Eszembe is jutott, hogy nem 12-nél ígérték az első frissítőpontot? Ja, de, csak én el voltam ott foglalva a mentőautóval, a mellette ülő manussal, és a kanyar bevételével. Nem volt kifejezett tervem a frissítésre, de ez rosszul esett.
Ketten is szabadkoztak, amikor hosszas követésből átváltottak a mellettem történő elhaladásra, nem tudom, miből gondolhatták, hogy taktikázom. Nem lihegtem eléggé?
A harmadik ilyen csávó felkiáltott, hogy érjük utol azt a kettőt, de itt már másik kettőről volt szó. Mondom, nekem ahhoz erő is kéne, csak nincs. Végül tulajdonképpen felgyorsítottam hozzá, és kezdett olvadni a távolság egy zöldes mezű hölgy, és köztünk. A csajszi eléggé elhúzott már egyszer, és stabil tempót ment, de valószínűleg megállt az első pontnál, és nemrég hagyott csak le újból. Persze, a negyven kilójával, mondanám, ha illene a tömegére vonatkozó saccolásokkal élni. Idővel valahogy tényleg felzárkóztunk, még én is beszélgettem, azaz tuti, hogy nem lehettem fáradt.
Több férfi csúnyán kihasznált egy védtelen nőt. Vagy öten lehettek. De mivel én is köztük voltam, nem tűnt olyan borzasztónak, hogy ő húz minket, igyekeztem nem leszakadni. Időnként kiaknáztam, hogy kiállva tekerésnél más izomcsoportok dolgoznak, és így gyűrtem le pár méter hátrányt, de éreztem, hogy a combom hajlamot mutat a görcsölésre, szóval csak óvatosan. Még egy dolog, amit sikerül elfelejteni reggel, a másik az volt, hogy tegyek innivalót a kulacsokban lévőn túl is. Márhogy a magnézium bevitele az elmúlt napokban, ez maradt ki.

Nagyjából 25 km ment le, és leelőztem valahogy a hölgyet, biztos nem szívlelte annyira a vízszintesebb részeken összegyűlt rengeteg és kiterjedt pocsolyát. Jött a köves lejtő, amúgy ekkorra már leesett, hogy ezeknek az utaknak egy részén már jártam, a Blasius fivérekkel pár éve. Akkor ezen a lejtőn kaptam egy felütéses defektet, mert még belsős rendszerem volt, és biztos túl alacsony volt a nyomás. Most meg elb*szódtam, egész rendesen. Valami kő kifordulhatott a kerék alól, én pedig javarészt füllel és csípőcsonttal tompítottam az érkezést. Meg térddel, tenyérrel, bal hüvelykujjal, és jobb vállal. Eszembe is jutott Agatha Christie "Bal hüvelykem bizsereg" c. regénye, de gyorsan elhessegettem, mivel ez nem bizsergés volt, sőt, azóta is egész másnak tűnik. Hordjatok sisakot! Ne csak versenyen, ahol úgyis kötelező, hanem mindenhol..

Összekapartam magam, persze a hirtelen rándulástól begörcsölt a combom.. mondjuk ha valamim, a vádlim szokott inkább ilyen cseleket bemutatni, combom talán még sosem görcsölt be. A bicó látszólag egyben volt, életem filmje nem pergett le, ami rendben van, hiszen nem haltam meg. Amúgy sem tudom, mi a policy mostanában, lehet, hogy két átugorhatatlan reklám van előtte.
Fellapátoltam magam a nyeregbe, tényleg nem fordult el a kormány, se a nyereg, váltó is váltott, pedig arra az oldalára dőlt. Usgyi, azaz ennek a finomabb változata. A következő kanyarban szintén majdnem eldobtam magam, pedig jobb ezt nem tetézni. Jöttek megint ismerős részek, valami puccos épület jobbra, aztán a mező, oszlopmaradványok, és balra fel egy meredek mászás. Bal combban kezdett önálló életet élni egy görcsféleség, jó ötletnek tűnt, hogy itt leszálljak, és feltoljam, addig is talán elmúlik, és haladok. Nna.. leszálltam, és nem tudtam behajlítani egyik térdem sem. Nem csak úgy simán, hanem fájtak a combjaim, mint állat. Intenzív szitoktartalom közlése mellett valahogy leguggoltam a bicóra támaszkodva, és vártam pár percet, hogy jobb legyen. Olyan sok idő nem kellett, de az világossá vált, hogy innentől nem a többiekkel versenyzek. Csak érjek oda valahogy.. Jött még épp elég necces lejtő, inkább csúszósak,mint kövesek, a szintemelkedés zömén már túl voltunk. Normál esetben lehetett volna haladni, de inkább biztonságira vettem, meg hát derültek ki a dolgok, hogy még itt is, még ott is fáj, aha, ez jó, akkor ezek szerint működtek bizonyos védelmi reflexek, ha mindkét tenyerem érzem.. a jobb kesztyűm ki is szakadt, ezt az anyagi károk egyik típusához sorolom. A GPS-em picit lekonyult, és mi ez a fura folt a közepén? Begyűjtött pár pixelhibát? Biztos egy felpattanó kő, más nem lehetett. Sosem értettem az ilyen pici kijelzőkre kapható védőfóliák létjogosultságát, de ebben az esetben lehet, hogy megvédte volna. Ezt is az egyes típusú anyagi károkhoz sorolom. Karcnak amúgy nyoma sincs rajta, de most kikapcsolt állapotban is ott egy marék fekete pixel.
kijelzo_1.jpg
A maradék nagyjából tíz kilométer nem volt egy fáklyás menet, és mondanom se kell, hogy a nyílt mezőn az egyetlen bokor egyetlen ága pont telibekapja a térdeden azt a sebet, ez garantált. De volt agyagos meredek lefelé is, olyan, ahol széles, íves nyomvályúk kanyarognak, ha lett volna humorom, élveztem volna hogy lehet döntögetni az oldalukon, de az is valami, hogy megint, már ki tudja hányadszor megdicsérték a kacsámat. Ez egyszerűen mindig beválik, főleg gyerekeknél, és ők kiabálják is, hogy anyu nézd, gumikacsa! :)
A gumikacsáról jut eszembe, hogy valahol az erdő mélyén voltunk még, amikor beugrott, hogy ez akár lehetne a sírkövemen is, persze csak ízléssel, meg majd szólhatna a Smells like teen spirit, de a Tori Amos féle feldolgozásban, hiszen temetésen nem illik hangoskodni.
Ami a legvégét illeti, a településen belül még megelőztem két versenyzőt, de becsszó, nem teljes meggyőződésből. Egyikükkel az elején kerülgettük egymást, mostanra talán kifogyott a tartaléka, a másik szegény felnin araszolgatott a cél felé, hátul töklapos volt a gumija.
Máshol volt a cél, mint a rajt, és picit izgultam is amiatt, hogy a szpíker most nem mondta be a nevem, ugyanis sztoriban volt, szóval reméltem, hogy az RFID rendszer azért tette a dolgát így is, és tette, mert a listára felkerültem. Azt kihagytam az elejéről, hogy edzésnek nagyjából hírét sem hallottam az elmúlt hónapban, pedig az előző versenyen még úgy készültem, hogy bezzeg majd.. Tudtam, hogy ez lesz, főleg miután kristályosodott, hogy szobát újítunk, és a gitárokkal is volt munka, szóval valaminek hátra kellett szorulnia.
Kategóriában 13/17, és pasik közt 79/110.. én úgy értékelem, hogy most a hegy győzött, de jövőre hátha újra megpróbáljuk. (Amennyiben ilyen keménynek ígérkezik, szó sem lehet a hosszútávról, ha gyengítenek, akkor talán)

Akik kimentek a második körre (hosszú táv), annak maximális riszpekt, én nem is tudom, mi lett volna velem 4-5 óra (vagy ez túl optimista?) tekerés alatt azon a terepen.
Átvettem a szokásos fánkokat, és minden eddiginél nagyobb kísértést kellett legyűrnöm, hogy ne egyem meg őket ott helyben, de kibírtam, és hazahoztam mint madárlátta eleséget a csajoknak. Az autóhoz gurultam, összefutottam EmBéékkel, dumáltunk, aztán most nem vártam meg az eredményhirdetést a maxriszpekt ellenére, pedig ez tudom hogy nem szép, de a fürdőkád víziója lebegett előttem már egy ideje. A robotpilóta hazavitt, épp csak annyi volt a bökkenő, hogy kellett nyitnom egy második kategóriát az anyagi károknak, mégpedig gyorshajtási bírság címkével. Jó, ez még nem biztos, de ha lesz kép, beteszem ide. Szerintem nem voltam fotogén állapotban. És Mór után nagyon elbújtak azok a fazonok. A fekete-fehér amúgy mindig művészibb, kíváncsian várom. Ez sem meggyőződéses cselekedet volt, de hát gyorsítottam (vagyis a robotpilóta) ki a 60-as tábla után, és valószínű, hogy nem állt meg 90-nél a mutató.
Az utolsó dal, ami a hazaérésemkor szólt, a Perfect Day volt, szerintem van humora a random függvénynek.
A fürdőszobában én is meglepődtem, milyen alapos voltam zúzódások terén, meg azon, hogy mennyi mindenhez kell(ene) a hüvelykujjunk. Jobb kézzel a mezzsebig felnyúlni is felejtős. Hazaért a kiscsalád is, és viccelődtek, hogy milyen cuki vagyok, ahogy azt gondolom, ezek után még elengednek bárhova is, meg hogy rottyadék vagyok, de természetesen a feleségem gondosan leápolta a horzsolásaimat. 

Ma két részt kell nézni a sorozatunkból.

kobakkacsa.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zolkow.blog.hu/api/trackback/id/tr6816693858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása